Az amatőr szemüvegén keresztül 2004 /Katamarán nosztalgia/
“Te ez tudod hogy megy? Hú, mint a motorcsónak” – Mondta Joe a telefonba, – “ gyere le ezt ki kell próbálnod!”. …
Egy darabig értetlenül hallgattam, mi a bánattól ízgult be már megint? És pár nap múlva megláttam : egy ütött kopott, lógóvásznú katamaránt melyet a legnagyobb jóindulattal sem lehetett középkorúnak se nevezni, amely azonban maga volt a csoda. Mi a sz…… ez?- Szaladt volna ki a számon ,de Joe arcán a letörölhetetlen mosolyt látva inkább csöndben maradtam és átadtam magam a csodálkozással vegyes izgalomnak. Na menjünk már! És mentünk: először csak öregesen kímélve a vitorláknak álcázott fosszíliákat, majd egyre jobban megismerve a szerkezetet bátrabban és bátrabban.
Ha lehetett, és ha semmi szükség sem volt rá akkor is trapézoltunk, mert kint lógni már magában is élvezet, pláne ha a partról még figyelnek is bennünket. Aztán az egyre gyakoribb beugrálások nehogy a bárka ránkdőljön ebben a “viharos szélcsendben”. A világ élvonala ekkortájt már régóta használta a genakkert és egy rakás más ügyes vackot és talán pont ekkor kezdett elterjedni a snoofer is. Mi rezzenéstelen arccal, ezekről nem túl sokat sejtve száguldoztunk a vizen.
Azóta csak néhány év telt el, az öreget már Joe is felszereletlennek találja na és persze időközben megvette az új verseny járgányt is. Jött a telefon: “Te ez tudod hogy megy? Hú mint a motorcsónak”. Kipróbáltuk és tényleg mint “Zodiák a 100 lovas Volvo Pentával”, csak mi a rossebnek van rajta ez a hatalmas rózsaszín marketing-vitorla az a rengeteg idegesítő kötél és csiga, na meg ez a “lovaskocsi rúd” is fura egy kicsit?!
A tél a lelkesedéssel telt el aminek az eredménye a Katamarán SE megalakulása és néhány nálunk is fanatikusabb jó értelemben vett idióta megismerése. Csak úgy repkednek a gondolatébresztő kijelentések: – 9 m-es testek lesznek alatta,40-50 négyzetméter alapvitorlázat -amikor egylábon mentünk Füredtől Keneséig remegő lábakkal és tele gatyával.., és így tovább. Tavasz végén, nyár elején már tudtuk mikor lesznek a várvavárt versenyeink amin majd mi is – megmutatjuk a többieknek ki a legény a gáton. Közben pedig drukkolunk az Árpiéknak (Litkey) hogy az Olimpián Ők is megmutathassák.(Tornado)
Elérkezett az első verseny és nagyon izgultunk hogy milyen is az ilyen. Szerencsére a rendezés legalább “profi” és így a hanyagul kezelt pontosidő és a szélmentesség ellenére is tudtunk menni pár kőrt. Csodálkozva nézegetjük a többi egységet akikben néha elképesztő profikat vélünk felfedezni hibátlannak tűnő felszereléssel. Aztán kiderül hogy közülük néhányan tényleg nem tegnap kezdték a vizen száguldást, sőt talán még tanították is nekik valahol ( úgy ötéves koruk óta). Próbáljuk ellesni a beállításokat és meglepődve kérdezgetjük egymástól, te azon a hajón ott az az izé mire való? Néha sejtelmünk sincsen, sőt néha a mi hajónkon is találunk még egy-egy kötelet meg bizgentyűt aminek a funkcióját kitalálva, esetleg működésileg helyesre beállítva mosolyogva nézünk össze “ma sem jöttünk hiába”! A versenyeken aztán felbátorodunk és a profiktól (onnan tudjuk hogy Ők azok mert mindíg legalább egy fél pálya hosszát ránkverik) kérdezünk. Nagyon jólesik, hogy nem tartogatják a beállítási titkaikat hanem segítenek . Nyitottan, önzetlenül persze meg-megmosolyogva a tudatlanságunkat, de értékelve a tudni vágyásunkat. Attól sem riadnak vissza hogy a pöpec hajójukról a miénkre átszállva a puding próbája az evés alapon tesztelik a járgányt és elmondják mit hogyan próbáljunk meg csinálni. Így tudjuk meg többek között miként eresszük fel és húzzuk le a marketing vitorlánkat (genakker), hogy az árboc forgatásával miként lehet becsalogatni a szelet a vászonba, hogyan lehet a genakkerrel gyorsabban menni, mert ez bennünket mindig csak lassít stb, stb, stb. A sor nagyon hosszú és sajnos pénztárcát nem kímélő hírek is vannak benne : a genakkerünk tényleg csak marketing célokat szolgálhat, mert tényleg inkább lassítja mint sem gyorsítja a hajót. A diagnózis után a receptre azt írták CSERE.
Így okosodva várjuk a szezonzáró versenyt amin már tudjuk mit jelentenek a zsűrihajón boldog tülkölés közepette fel-le rángatott színes zsebkendők, rutinból ismerjük a pályát és talán már taktika is felfedezhető a vitorlázásunkban.
Az öreg járgány azóta a második sorba került és csak a családi szórakozást szolgálja “strandüzemmódban”, bár még mindig sok örömet és kellemes adrenalin növekedést okozva. Néhányan a hirdetésre vagy a szájhagyomány útján terjedő információkra jelentkezve az öreg katamarán kipróbálása mellett döntenek. Az “öreg” reggeli felszerelésénél megjegyzik “Úristen, mire való ez a rengeteg kötél”. Ha tudnák, hogy mennyi van az újabb sportkatamaránokon, biztosan sírva fakadnának!!! Ezután jön a tavi félórás gyakorlati “vizsga”, mire kiderül az önkéntes birtokolja a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket ,tehát mehet is akár “egytalpazgatva” katamaránozni.
Este a leszerelésnél a jólismert átszellemült mosoly ( már fertőzött a csávó ) és a parton minden bizonnyal egy jóbarátnak a telefonba vigyorogva elmondott valahonnan a múltból ismerősnek tűnő mondat: “Te ez tudod hogy megy? Hú mint a motorcsónak” !!
Kenguru 2004
